A levesbetétek elkészítése gyakran macerás...

Érdemes egyszerre nagyobb mennyiséghez hozzáfogni, mivel kitűnően bírják a fagyasztást.

 

Apró húspogácsa

 

A ledarált maradék csirkehúst apróra vágott gombával, áztatott zsemlével, aprított petrezselyemzölddel, tojássárgával, sóval, borssal összedolgozzuk, majd zsemlemorzsával hintett deszkán ujjnyira nyújtjuk.

Apró pogácsákat szaggatunk belőle, mindkét oldalán forró olajban kisütjük.

A levest rámerve tálaljuk.

Tejfölös gombóc

 

Fél evőkanál zsírt habosra keverek 1 tojással, tejfölt adok hozzá és annyi grízes lisztet, hogy gyenge tésztát kapjak.10 percig pihentetem.

A levesbe szaggatom kávéskanál segítségével.1-2 percig főzőm, amíg feljön a leves tetejére.

Nono daragaluskája :-)

 

1 tojást kettéválasztok, majd a fehérjéhez teszek apróra vágott petrezselyemzöldet, vegetát, egy kicsit felverem villával, majd hozzáteszem a sárgáját, elkeverem, majd annyi búzadarát keverek hozzá, hogy lágy masszát kapjak.10 percig pihentetem, majd levesbe szaggatom kávéskanállal, de külön is megfőzhetjük.

Felhasználom: zöldborsóleves, zöldségleves, húsleveshez májgombóccal kínálva

Tiroli zsemlegombóc

 

5 dkg szalonnát kockára vágva kisütünk, hozzáadjuk a felkockázott 4 db zsemlét és együtt pirítjuk.1 tojással, kb. 1.5 dl tejjel, 1.5 evők. liszttel, vágott petrezselyemmel, snidlinggel összeverjük, majd gombócokká formáljuk, forró vízben megfőzzük.

Tüdős derelye

 

Főtt sertéstüdőt ledarálunk, apróra vágott, olajon megfuttatott vöröshagymával elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikával ízesítjük, ezután derelyetésztába töltjük.Húslevesbe dobva kifőzzük.

Francia consommée-betét ( zsírtalanított erőleves a consommée )

6 tojássárgáját 1 dl levessel összekeverünk és vízgőz felett addig főzzük, míg a massza kemény nem lesz.A levesbe kávéskanállal kagyló alaku galuskákat szaggatunk.

Nono reszelt tésztája :-)

 

2 tojást elkeverek pici sóval és annyi finom liszttel, amennyit felvesz, kemény tésztává gyúrom.Majd nagylyuku reszelőn lereszelem, folyamatosan lisztezve.

Felhasználom: vegyes zöldségleves, paradicsomleves

Szalonnás májgaluska

 

Ledarálunk 10 dkg májat, 1 szelet füstölt szalonnát, 1 fej vöröshagymát.Összekeverjük 2 tojással, 1-2 evőkanál zsemlemorzsával, sózzuk, borsozzuk, vágott petrezselyemmel ízesítjük.Annyi lisztet keverünk hozzá, hogy lágy galuska tésztát kapjunk, evőkanállal szaggatjuk a levesbe.

Salzburgi májgombóc

 

Összekeverünk 2 db tejbe áztatott zsemlét, 15 dkg elkapart borjúmájjal, kevés olajat adunk hozzá, majd 2 tojást, lisztet, vágott petrezselymet, snidlinget, zúzott fokhagymát, sót, borsot.Gombócokat formálunk és a levesben megfőzzük.

Halgombóc

 

20 dkg darált tengeri halfiléhez 1 fej, olajon megpirított, apróra vágott vöröshagymát keverünk.Zúzott fokhagymával, apróra vágott petrezselyemmel, sóval, borssal fűszerezzük.

Kis gombócokat formálunk és ételízesítővel ízesített vízben kifőzzük.

Felhasználom: Halerőleves

Palacsintacsiga

 

Sós palacsintához hajszálvékonyra vágott vagy pürésített spenótot keverünk.

Vékony palacsintákat sütünk belőle, melyeket még forrón reszelt sajttal meghintünk és szorosan feltekerjük.

Ha kihűltek vékony karikára vágjuk, majd a tányérokba teszünk néhány darabot és a forró levest rámerjük.

 

www.vatera.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://nadragszij.blog.hu/api/trackback/id/tr932035001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása