Semlegesnem: betört a gender az óvodákba

„A szakmai szervezeteket megkerülve a kormány arra kötelezte az óvodákat, hogy módosítsák nevelési programjaikat, és tudatosan kerüljék a gyermekeknél a nemi sztereotípiák erősítését” – írja a Magyar Nemzet.

„A kormány nemrég kiadott rendeletével titokban úgy módosította az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló jogszabályt, hogy arról nem kérte ki a szakmai szervezetek véleményét. Valószínűleg nem véletlenül járt el így, hiszen a módosítás ellen a pedagógusok döntő többsége tiltakozik. A rendelet értelmében ugyanis a következő nevelési év kezdetéig úgy kell módosítani az óvodai nevelési programokat, hogy a jövőben az óvónők tudatosan kerüljék a nemi sztereotípiák erősítését”

Mert „mit is jelent a gyakorlatban a nemi sztereotípiák kerülése? Például azt, hogy a mesében nem apának és anyának, hanem egyes és kettes szülőnek kell hívni a családot. Vagy azt, hogy a jövőben be kell avatkozni a gyermekek játékába, ha a kislány túl sokat babázik. Ebben az esetben meg kell próbálnunk rávenni, hogy játsszon inkább a markolóval. Nemi sztereotípia a lányos öltözködés, a szoknya, a hosszú haj, a masni és a lakkcipő is. ”

Papp Kornél, a református zsinati oktatási iroda vezetője a Magyar Nemzetnek leszögezte: „a jogszabály támadja a család intézményét, annak tudatos szétverésére törekszik, ami szöges ellentétben áll a keresztény ember világképével. A gyermekek fele már most sem teljes családban nő fel, a pedagógustársadalom elnőiesedett, így a fiúk egy része már jó ideje csak az óvodában ismerkedhet meg az apaképpel. Ha ezt is elveszik tőlük, akkor a felnövekvő generáció már nem lesz tisztában azzal, miért érték a hagyományos családban élés és a gyermekvállalás, illetve miért alapvető, hogy az apa férfi legyen, az anya pedig nő. Papp kijelentette: a kormány ezzel a lépéssel tudatos támadást indított a család mint intézmény ellen, és a hagyományos anyakép és apakép lerombolására törekszik. Ez végzetes következményekkel járhat, hiszen egyre több lesz a nemi identitását kereső felnőtt, aki nem él majd családban. Hozzátette: az ember egymagában sokkal jobban manipulálható, mintha egy közösség, legfőképp egy erős és összetartó család tagja. ”

„Szakértők szerint az ominózus mondat jogszabályba emelése nem más, mint a gender ideológia oktatásba való becsempészése. A gender ideológiát a Szociális és Munkaügyi Minisztérium saját honlapján népszerűsíti az esélyegyenlőségi tervek címszó alatt” – írja a lap. Az Oktatási Minisztérium ugyanakkor az újság kérdésére adott válaszában azt írja: „a nemi sztereotípiákkal kapcsolatos mondat a legnagyobb félremagyarázás mellett sem jelentheti azt, hogy az óvodának feladata a nemi szerepek eltakarása, a nemi identitás megszüntetése. Fontos ugyanakkor, hogy már az óvodában el kell kezdeni a gyermekek ráébresztését arra: nincs alá- és fölérendeltség nő és férfi között”. A cikk szerint „a tárca konkrét példát is hozott a negatív sztereotípiákra: ilyen, amikor azt mondjuk, hogy a tipikus férfi erős, célratörő. A tipikus nő gondoskodó, kedves, visszahúzódó. A nő főz, mos, takarít, a férfi karriert épít és pénzt keres, eltartja a családot. A minisztérium leszögezi: egy modern társadalomban a nevelés során kerülni kell ezen nemi sztereotípiák erősítését. ”

Magyar Nemzet/Magyar Kurír

 

Várom a hozzászólásotokat!

A másságot reklámoznunk kell?????????????????? Ilyen módon alkalmazkodnunk???????

 

nincs több anyáknapi vers, sőt se nőnap, se hasonlók, a mesékben az anyát, apát szülő1, és szülő2-nek kell hívni az intézményekben, nehogy megsértődjenek a saját nemükhöz vonzódó egyének, gyerekek, kollégák

4 komment

Címkék: blog

www.vatera.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://nadragszij.blog.hu/api/trackback/id/tr31927770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oroszlán25 2010.04.17. 07:04:49

Na most megyek mindjárt fejjel neki a falnak!Olyan ideges lettem!Nem bírom!!!!
Mit képzel már a kormány????Elegem van belőlük,meg mondom őszintén ha ez igy lesz és a kislányom ovis lesz én nem fogom engedni neki,nem érdekel,hallod!Még mi alkalmazkodjunk?Mi?Akik normális életet élünk?HM???Kiakadtam.Mi az h szülö 1 + szülő 2 ?????Aki "más"( már igy irom,mert te is igy irtad,de szivem szerint nevén nevezném mérgemben a dolgot)az sztm húzza meg magát,ne reklámozza,ne vállalja fel,maradjon kussba!!!Én nem fogok ilyen emberekhez alkalmazkodni!És nem őket bántom ezzel,csak felháborit a tény h milyen világot élünk,h mindenbe beleszól a kormány...valyon mennyi hasznot hoz ez nekik???Hozzon olyan rendeletet,ami csak a "másokat" érinti!

Chopper 2010.05.01. 19:23:15

Ez elképesztő!!! Hálistennek az én gyerekeim már középiskolások... Azért elgondolkodtam, vajon mégis hogy gondolják ezt a baromságot???... MELYIK szülő lesz a "szülő1" és melyik a "szülő2"?... Mert ez sem mindegy ám!... (Az egyik mitől lesz elsőszámú és a másik mitől másodrangú?)... A szülőknek otthon még mondhatják a gyerekek az "anyu" és "apu" megszólítást, vagy ezért is karóbahúzás jár?!... (Ha meg otthon ÍGY szólítják a szüleiket a gyerekek, akkor az oviban ugyanezért büntetés jár nekik?)... Komolyan, kész agyrém már ez az ország!...

Galapostol 2010.05.02. 07:38:44

Az AGYRÉM!!!!!

TEGNAP ESTE KAPTAM A FIAMTÓL EGY KÉZZEL ÍRT LEVELET, LEÍRTA BENNE, HOGY MENNYIRE SZERET ENGEM, AZ ÉDESANYJÁT, ÉS-HOGY MIÉRT...SÍRTAM VAGY FÉLÓRÁT ÖRÖMÖMBEN..

Oroszlán25 2010.05.02. 17:11:38

@Chopper: Sztm a személyi szám lesz a döntő! :-)
Komolyan mondom nem birom ki, rámjön kínomban a nevetés ezektől+ a rendeleteiktől, de ugyanakkor mérges is vok rájuk, mert ilyet nem szabad nekik megcsinálni!
Elköltözök külföldre és kész! :-)
süti beállítások módosítása